Visszatértünk a repülőtérre. A reggeli kapitány a charterjáratunk irányítóinál ült. A jelvényén ez állt: Daniel Reeves.
Evan azonnal odalépett hozzá. „Kapitány, van egy probléma, amit el kell rendeznünk. A leendő sógornőm azt állítja, hogy széleskörű repülési tapasztalattal rendelkezik.” „Én ezt nem mondtam” – válaszoltam. Reeves Evanre nézett. „Szóval, mit kell elrendezni?” Evan nevetett. „Most már szerény.” „Nem mondok többet” – mondta Reeves. Ez figyelmeztetés volt. Evan bátorításnak vette. Egy karbantartási probléma miatt repülőgépet kellett váltani, és a súlykorlátozások szétválasztották a csoportunkat. Natalie, a szüleink és Mason tették meg az első repülést.
Evannel a társalgóban maradtunk Reeves-szel. Egy King Air gurult el mellettünk. Evan biccentett az irányába. „Le tudnál szállni azzal?” „Nem.” Mosolya szélesebbre húzódott. „Köszi. Soha nem volt képesítésem a King Airen.” „De repültél már nagyobb gépeken is.” „Igen.” „Melyiket?” „C-130-asokat.” Elhallgatott. „Mint legénységi tag?” „Mint pilóta. A légierőnél?” „Igen.” „Milyen rangban?” „Őrnagyként, amikor leszálltam a légierőtől.” Egy pillanatra zavarba jött. Megállhatott






Comments