Avant mon mariage, je croyais encore être la femme la plus chanceuse du monde. Le lendemain, arrivée à l’autel, je me suis rendu compte que je connaissais à peine l’homme qui m’attendait. La veille de notre mariage, j’étais assise au bord de notre lit king-size dans notre suite nuptiale, le cœur battant d’une joie semblable à celle qu’on lit dans les romans. Oliver, mon vőlegény, était dans la salle de bains principale. Il fredonnait doucement tout en taillant méticuleusement sa barbe. Il était tout ce que j’avais toujours désiré : mon meilleur ami, l’amour de ma vie, mon âme sœur. Oliver, mon vőlegény, était dans la salle de bain principale. Nous étions à quelques heures de nous marier, et tout semblait parfait. Le téléphone d’Oliver, posé sur la coiffeuse, vibra soudain. Je le

mondd el a fiamnak!

Vissza a lakosztályban, Oliver aggódónak tűnt, amikor beléptem.

„Hová tűntél el?” – kérdezte.

Minden erőmre szükségem volt, hogy összeszedjem magam és mosolyt erőltessek az arcomra.

„Sajnálom, drágám. Kimentem egy kis friss levegőre. El sem hiszem, hogy valakinek a felesége leszek! Felhívtalak, mielőtt elmentem, de úgy tűnik, nem hallottál.”

– Ó, próbáltalak hívni, de nem vetted fel – mondta.

„Hová tűntél el?”

Elmagyaráztam, hogy rezgő módban van a telefonom, és valószínűleg nem hallottam a zsebemben.

Oliver ejtette az ügyet, de én alig aludtam aznap éjjel.

***

A következő nap kész rémálom volt.

De elmosolyodtam és eljátszottam a szerepemet, mintha még nem törték volna össze a szívem.

Oliver ejtette az ügyet.

***

A kápolnában tartott szertartás alatt apám a vendégek mosolya közepette kísért az oltárhoz, csodálta a „ragyogó” menyasszonyt. Ezt az erőltetett mosolyt egészen az oltárig megőriztem.

Aztán elérkezett a régóta várt pillanat.

A lelkész megfordult és azt mondta: „Megkaphatnám a jegygyűrűket?”

Azt