a előtte álló fiúra nézett. Masonnak is sötét haja volt, ugyanolyan formájú szeme, és szokása volt kissé oldalra dönteni a fejét, amikor megpróbált valamit megérteni. – Igen – feleltem végül. – Lucas vagyok. Mason udvariasan kinyújtotta a kezét. „Üdvözlöm, Albright úr.” Lucas úgy nézett arra a kis kézre, mintha valami értékeset talált volna, amit évek óta elveszített. – Szia, Mason – suttogta. – Nem kell Mr.-nek hívnod. Mason visszahúzta a kezét, és rám nézett. Megnézhetem a modellt? Bólintottam, és az új gyermekrehabilitációs központ modelljeit kezelő asztalra mutattam. Amikor Lucas elsétált, azonnal felém fordult. „Nora, esküszöm neked, hogy semmit sem tudtam róla.” És azt kellett volna hinnem, hogy a válásunk után egyszerűen továbbléptél az életeddel? – Megtettem – mondta. – De nem tudtam, hogy van egy fiam. Nem akartam hinni neki. Túl sok éjszakát feküdtem már ébren egy síró babával a karjaimban, és azon tűnődtem, hogy egy apa hogyan felejtheti el ilyen könnyen a saját gyermekét. Mégis volt valami

a saját jövőjét alakítja.

Vannak igazságok, amelyek túl későn jönnek ahhoz, hogy helyrehozzák a múltat.

De néha pont időben érkeznek, hogytassák a jövőt.

How would you rate this post?

No ratings yet — be the first!

Choose from 1 to 5 stars

One rating per browser for each post. You can update your rating.

Stay in the loop with Rarle USA

Want the latest recipes, practical tips and new stories? Leave your email below.

Comments

Leave a comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Privacy Policy