hívj.”
Akkor rájöttem valamire, amit nem akartam megérteni. Wojtek nem azért vitte el Anyát vidékre, hogy pihenhessen. Azért vitte el, hogy ne legyen egyedül.
De nem kérhette. Nem mondhatta azt, hogy „Nehéz nekem itt, magányos vagyok, szükségem van valakire”. Ehelyett szervezett egy „nyaralást Anyának”. És amikor Anya vendégnek bizonyult, nem társnak, ingerült lett. Rá, magára, mindenre.
Anyafelállt az asztaltól.
„Lucynka, segítesz kivinni a táskámat a kocsihoz?”
„Anya, nem kell…”
„Muszáj. Nem pihenek itt. Arra ügyelek, hogy Wojtek ne gondoljon hálátlannak.”
Hárman leültünk. Anya csendben maradt. Wojtek kávézott. Kerestem a szavakat.
„Anya, haza akarsz menni?” – kérdeztem egyenesen.
„De igen.
” „De augusztus végéig itt kellett volna lenni.” Wojtek letette a csészét. „Ebben egyeztünk meg. Itt főzöm neki az ételt, esténként a kertben ülünk…
” „Wojtuś, te esténként a szomszédnál alszol” – mondta minden nyugodtan, szemrehányás nélkül. „Egyedül maradok.
” „Mivel Zdzisiek meghív, nem fogom visszautasítani.
” „Nem utasíthatod vissza Zdzisieket, de nemtudsz nekem receptet szerezni.”
Ez
Comments