A bátyám augusztusra elvitte anyámat vidékre – „hadd legyen egy kis szünetet a lakótelepen”. Csütörtökön anyám felhívott egy szomszéd telefonszámáról: elfogyott a pénze

„Hoztam egy kis gyógyszert anyának.

“Milyen gyógyszert?” Mondtam, hogy majd én elintézem. ”

Anya hallgatott. A táska mellett állt, és elnézett a kerítésen túli mezőre, mintha egy beszélgetés nem is érdekelné.

„Wojtek, anya hívott, hogy kifogyott az amlodipinből.

” „Nos, hívott. De hétfőn be kellett volna mennem a városba. Mi a baj? Négy napig kibírja.

Négy napig nyomáscsökkentő gyógyszer nélkül. Egy hetvennyolc éves nőhöz képest. „Négy nap.”

Nem mondtam ki hangosan. Tudtam, hogy Wojtek azt fogja mondani, hogy túlzok. Hogy anya drámai. Hogy keményen dolgozik itt, és még mindig számon kell tartaniaa gyógyszereit.

Bementünk a konyhába. Bent a ház úgy nézett ki, mint egy magányos ember háza – tiszta, de lompos. Egy fazék a tűzhelyen, egy konyharuha a szék támláján, egy rádió szólt halkan a háttérben. Egy újság és egy hamutartó hevert az asztalon.

„Anya dohányzik?” – kérdezte halkan.

„Nem, az enyém.” Wojtek vállat vont.

Anya utálta a cigarettafüstöt. Évek óta arra kérte apámat, majd Wojteket, hogy dohányozzon kint. És volt egy hamutartó a konyhaasztalon.

Mindhárman leültünk. Anya hallgatott. Wojtek kávézott. Kerestem a szavakat.

„Anya, haza akarsz menni?” – kérdeztem nyersen.

„De igen.”

„Deaugusztus végéig itt kellett volna lennie.” Wojtek letett egy bögrét. „Ebben egyeztünk meg. Itt főzöm neki az ételt, esténként ülünk, a kert…

” „Wojtuś, te esténként a szomszédnál alszol” – mondta minden nyugodtan, szemrehányás nélkül. „Egyedül maradok .

” „Mivel Zdzisiek meghív, nem fogom visszautasítani.

” „Nem utasíthatod vissza Zdzisieket, de nem tudsz nekem receptet szerezni.”

Ez volt az első mondat, amiben hallottam anya haragját. Csendes, visszafogott, évek alatt csiszolódott. Nem emelte fel a hangját. Nem vádolt. Konstatálta a tényt.

Wojtek elpirult. Nem haragtól – szégyentől. Tisztán láttam. Az ajkába harapott, mintha mondani akarna valamit, denem tudta, mit.

„Egész évben egyedül voltam itt” – mondta végül. „Egyedül. Senki sem jön, senki sem hív. Azt hittem, anya majd eljön, akkor normálisabb lesz.” „Anya pedig csak ül ott, és várja, hogy