segíthetek.”
Greg habozott, mielőtt gyengéden a karjaimba vette a kiscicát.
“Tartsd jól bebugyolálva.”
Amint az a kis test hozzám simult, megértettem, miért olyan fontos a takaró.
Szinte semmit sem nyomott.
Csak melegség, törékeny csontok, és egy nagyon sértődött kis nyikkanás.
Greg visszatért a kertbe.
Körülbelül tíz perccel később, miután centiméterről centiméterre elmozdította a földet, és egyre dühösebb kiáltásokat szenvedett el a határ alól, végre sikerült bejuttatnia a kezét.
Elővett egy másik apró szürke kiscicát.
A megkönnyebbülés annyira elöntötte a szívem, hogy majdnem sírtam.
Greg tényleg megcsinálta.
Hátradőlt a porban, mindkét kezével fogta a kiscicát, vállai begörnyedtek.
„Jól vagy?” – kérdeztem.
Túl gyorsan bólintott.
“JÓ.”
Volt valami abban, ahogyan ezt mondta, ami zavart.
De először válaszokra volt szükségem.
“Belső.”
A vendégszoba tökéletesen értelmet nyert, miután megértettem, mit látok.
Egy kis állatszállító ketrec állt a falnál.
Apró üvegek.
Kiscicáknak való tápszer.
Digitális mérleg.
Régi törölközők halmai.
Egy sekély doboz egyik oldala alá helyezett
Comments