elcsendesedett. A válla remegett. Néma könnyek gördültek le az arcán, csillogtak a napfényben, de visszatartotta őket, mintha nem akarná felzavarni a halott embert. Még soha nem láttam embert sírva ülni a sírja mellett, és soha nem láttam még ilyen… csendes, elmélkedő szomorúság. A kép felzaklatott. Minden felgyülemlett harag azonnal zavarodottsággá, meglepetéssé és valami veszélyesen szégyenközelivé oldódott. Egy szó nélkül megfordultam és visszasétáltam az autómhoz.
A kezemmel addig szorítottam a kormánykereket, amíg belefájdult a bütykeim. Azon az éjszakán nem tudtam aludni. Ébren feküdtem, minden lehetséges forgatókönyv járt a fejemben: valaki, akivel együtt volt, egy barát, akit megvigasztalt, valaki, akit titokban szeretett – mindezektől a lehetőségektől hevesebben vert a szívem. Reggel az én… A kimerültség utat engedett az elszántságnak. Miközben beszéltem, a gondolataim kavarogtak. Mindig is kedves embernek ismertem Sarah-t, de erre – erre a csendes, alázatos bátorságra – soha nem számítottam. Ő maga is belemerült a kétségbeesés sötétségébe, és mindenféle ceremónia vagy elvárás nélkül
Comments