ő tette. Egy hiba volt, hogy összekevertem a feleségem sírját valaki máséval, talán egy barátéval vagy rokonéval, valakivel, akit nem láttam onnan, ahol álltam. De amikor eljött a következő szombat, majd a rákövetkező, és a rákövetkező, ez az állítás összeomlott az ismétlődés súlya alatt. Ez nem hiba volt; ez odaadás volt. És ez a felismerés lassan gyökeret vert bennem egy éles, kellemetlen helyen. A kérdések szaporodtak, fokozatosan vádakká alakultak, amelyekkel nem akartam szembenézni. Ki ő a feleségem számára? Honnan ismerte?
Miért volt odaadóbb iránta, mint néhányan közülük? saját családtagjai? A gyász elöntött: a félelem, hogy elveszítem a jelenlétét, a bizalmatlanság az idegen indítékaival szemben, a harag, hogy elfoglalhat egy olyan helyet, amely mindig is egyedülállónak tűnt számára. Hétről hétre láttam, ahogy vele ül, és hétről hétre a képzeletem egy történetet eszelt ki, amit nem akartam hallani, de nem tudtam elnyomni. Titkos szerelmeket, titokzatos bizalmi kapcsolatokat vagy elfeledett kedves cselekedeteket képzeltem
Comments