este hozott nekem egy párnát és egy takarót.
„Mr. Garrett, magának is vigyáznia kell magára. Emmának nagy szüksége lesz magára, amikor felébred.”
Azonban nehezemre esett Emmát felügyelet nélkül hagynom, még rövid időre is.
A monitor minden egyes riasztása, a mérések minden változása, az ápolók minden egyes beállítása újabb szövődmény kialakulásától tartottam.
Mi van, ha Emmának szüksége volt rám, és én nem voltam ott?
Mi lett volna, ha valami történt az alatt a pár perc alatt, amíg távol voltam?
Aztán felhívott a nagyapám.
A nagyapám, Harold, anyám apja, nyugdíjas ács volt, aki mindig türelmet és józan eszet tanúsított a gyakran bonyolult családi kapcsolatainkban.
Nyolcvankét évesen továbbra is önállóan élt szerény házában a város másik oldalán, gondozta kertjét és asztalosműhelyét.
„Monroe, most hallottam, hogy Emma kórházban van.”
– Hogy van, fiam?
Megkönnyebbülés volt hallani, hogy valaki Emma felől érdeklődik anélkül, hogy azonnal megemlítené a családi nézeteltéréseket.
„Lélegeztetőgépen van, nagyapa. Egy súlyos asztmás roham
Comments