Sérültnek látszott.
„Bárcsak megtetted volna.”
„Én is.”
Ez volt az első őszinte dolog, amit mondtunk egymásnak az elvesztegetett évekről.
Nem pontosan ugyanannak a hibának az áldozatai voltunk.
Reid rendkívüli bizalmat érzett Conrad iránt.
Hagytam, hogy a büszkeségem megakadályozzon abban, hogy levelet küldjek.
Ezen választások egyike sem magyarázta meg, hogy mi történt a nevemmel.
De mindketten hozzájárultak egy olyan csend megteremtéséhez, amelyet mások kihasználhattak.
Másnap reggel visszatértem Knoxville-be.
Reid ebéd előtt hívott.
Nem Konrád.
Nem asszisztens.
A fiam.
„Anya, a bankban vagyok a kimutatásokkal.”
“Mondd el, amit tudsz, ne azt, amit gyanítasz.”
Fáradt nevetést hallatott.
– Tényleg nem változtál.
– Egyiküknek sincs meg a telefonszámom.
Csend lett.
Aztán azt mondta: „Sajnálom, hogy nem használtam.”
A következő heteket külön jogi tanácsadókkal töltöttük a dokumentumok áttekintésével.
Saját ügyvédet fogadtam, hogy az érdekeim ne Reid pénzétől vagy Conrad üzleti kapcsolataitól függjenek.
Reid ügyvédje áttekintette a fizetési utasításokat és a Sayre Residential céggel folytatott kommunikációt.
Abe rendelkezésünkre






Comments