Owen ágyán ültem, a pólója szorosan az arcomhoz nyomódott, és belélegeztem az utolsó illatát. Naptej illata áradt belőle, egy édes illat, aminek soha nem tudtam a nevét, a fiam azon sajátos aromája, amit hetekig kétségbeesetten katalogizáltam, mintha el tudnám zárni az emlékezetem valamelyik biztonságos rekeszébe. Amióta a férjem egy ismeretlen hangon felhívott, azóta ezt csinálom: egy soha vissza nem térő gyermek töredékeit gyűjtöm.
Azt mondtam neki, hogy telefonál.
Úgy bámultam a képernyőt, mintha egy olyan nyelven íródott volna, aminek a nyelvet már elfelejtettem. Mrs. Dilmore. Owen matektanára. Az a nő, akiről a fiam vacsora közben beszélt azzal a különleges megvilágítással, amit az igazán fontos dolgoknak tartott fenn. Owen azért szerette a matekot, mert Mrs. Dilmore rejtvényekké alakította, ami végül kielégítő választ adott, és azt állítja – ezt többször is elismételte nekem a konyhaasztalnál –, hogy az életben a legtöbb dolog így van, ha elég figyelmes az ember.
Hetek óta a tó óta semmire sem figyeltem.
Válaszoltam.
– Meryl – mondta olyan óvatos hangon, mint aki már többször is gyakorolta, hogyan kell nehéz dolgot mondani. – Bocsánat, hogy így hívlak. Ma találtam valamit az íróasztalom fiókjában, és azt hiszem, be kellene jönnöd az iskolába.
A szoba mintha összezsugorodott volna körülöttem. Owen tornacipője még mindig a padlón hevert, pontosan ott, ahol hagytam. A baseballkártyái szétszóródtak az asztalon. Minden érintetlen maradt, mert egyetlen dolgot tudtam rávenni, hogy megmozdítsak; bármit is megmozdítani olyan volt, mintha elfogadnék valamit, amire még nem állok készen.
„Mit találtál?” – kérdezte tőlem.
– Egy boríték – felelte. – Rajta van a neved. – Szünet következett, amitől valami megigazult a mellkasomban. – Owentől jött.
Mit műveltek velünk az előző hetek
Meryl Callahan vagyok. Egy Owen nevű fiú édesanyja vagyok, aki imádott matekfeladványokat fejteni, baseballkártyákat fejteni, és túl magasra dobálni a palacsintákat egy spatulával, hogy aztán nevetésben törjön ki, amikor azok ferdén estek. Egy fiú, aki két évig küzdött a rákkal, makacssággal
Comments