Támassza meg a fejét.
Döntsd meg az üveget.
Dörzsöld a hátad.
Várjon.
Leültem a vendégágy szélére.
„Greg.”
Nem nézett fel.
„Hiányoznak?”
Összeráncolta a homlokát.
– A gyerekek?
“Nem.”
Kerestem a megfelelő szavakat.
„Hiányzik neked az ilyen apaság?”
A keze mozdulatlanná vált.
Susan folytatta az ivást.
Néhány pillanatig csak a szája halk dörzsölése hallatszott az üvegen.
Végül Greg ránézett.
„Ez nevetséges.”
– Nem azt mondtam, hogy ez a helyzet.
„Felnőttek. Boldogok. Jól vannak.”
„Tudom.”
„Michaelnek van egy munkája, amit szeret. Emma végre megvette a lakást, amit szeretett volna.”
„Tudom.”
„Megtettük, amit tennünk kellett.”
Nem szóltam semmit.
Greg vett egy mély lélegzetet.
Aztán olyan halk hangon, hogy szinte nem is hallottam, megszólalt:
„Már senkinek sincs rám szüksége hajnali kettőkor.”
A kifejezésnek nagyobb hatása volt, mint amire számítottak.
Hirtelen felidéződtek bennem az elmúlt évek apró emlékei.
Greg minden alkalommal ellenőrizte Emma guminyomását, amikor a lány átjött.
Greg nem hajlandó kidobni Michael régi zseblámpáját, mert “még
Comments